A romlás világai

Így nézett ki a Blaha Lujza téri ház 3 hete. Most nincs ott semmi.

Az esztétikum a részletekben

Budapest retro 2.

Retrospektív nézőpontok az arcokon: a három hölgy három karakter. Kávéznak egy kávéház teraszán. Gyönyörű ez, nem?

Budapest retro 1.

Itt van némi illusztráció a lenti Géza bácsi és Gondolkodó Antikvárium témához. Az antikváriumot bezárták és már csak a múlt foszlányai láthatóak. A fényképezés csodája, hogy a töksötét pincébe a rácson keresztül beláttunk. Könyvek fekszenek a padlón, amelyek valamikor polcokon voltak.

Betegség, kórház

Tuti maláriám vagy bubópestisem van. Ez onnan derül ki, hogy betegségem 10. napján 20 percenként elönt az izzadság és utána 10 perc múlva fázom. Van is egy ismerősöm, aki maláriában húnyt el. Fogalmazgatom a végrendeletem. Van mi fölött végrendelkeznem, úgyhogy alaposan meggondolom, mit tegyek. Lehet, hogy valami Hercule Poirot kedvére való kis kavarást indítok el? Tekintve családomat, ez aligha valószínű. Ezek nem vesznek össze.

Van egy ismerősöm, aki eddig gondosan összegyűjtött tudásom szerint egy atom, és kórházba kellett mennie. Kedden bement, hogy megoperáltassa magát és csütörtökön kijött. Elég volt neki. Nem csodálom. A kórház hospitalizál.

Anna kórházba megy (a'la Desirée)

Gyorsan végigsietett a tágas, verőfényes előcsarnokon a lassan tébláboló betegek, az aggodalmasan váró rokonok és a nyugalmat tettető fiatalok között, akik koruk védőpáncélja mögül idegenkedő pillantásokat vetettek rá. Az ügyeletes nővérke nyugodtan olvasta a képes újságát a nővérszobában. Morogva kelt fel álmodozásából, hogy a makulátlanul csillogó kartotékok, katonás sorrendben elhelyezett orvosságos fiolák és a modern, távirányítható telefon realitásából nézzen a fiatal nőre. (Kedves, bohém lélek, örül, hogy osztozhat az orvosok hatalmában, de munkaidő után valami festővel ered neki a Tabánnak, fel a Várba vagy a Gellérthegyre andalogni, csillagokat nézni vagy a bokrok alatt csókolózni.)
- Szebedi Anna vagyok, melyik lesz a szobám és az ágyam?
- Várjon csak, előkeresem.
- Telefonon jeletkeztem be, ma délelőtt műtenek.
- Az nem lehet, mert akkor már tegnap be kellett volna feküdnie.
- Hívja kérem dr. Tányérost, vele szeretnék úgyis beszélni.
- Dr. Tányéros éppen műt, nem lehet zavarni - mondta a nővér. Arca megkeményedett, hogy elrejtse belső örömét. Most végre megmutathatja ennek az úrinőnek, hogy ki parancsol itt! Az ilyenek, akik azt sem tudják mi az illem, csak törtetnek, előjogot formálnak az orvosokra, mikor ő már évek óta ismeri az egész osztályt, mint a tenyerét!
- Nézze, kedves - kezdte Anna szelíden. Lelke azonnal megérezte a másikban a sértett, sok megaláztatást hordozó nőt, a kusza történeteket, a hatalmi és szerelmi szálak lassan bomló múltjával terhelt érzelmeket. Mosolygós szemével ránézett a másik nőre és folytatta.
- Néze kedves, én egy kicsit el vagyok veszve itt. Mindenfélét mond mindenki. Tányéros doktor kérte, hogy hívjam fel, de arról nem szólt, hogy műteni fog. Igazán segíthetne nekem, nagyon fontos számomra ez a műtét, szeretnék gyorsan kikerülni innen. Tudja... - és egy kézmozdulatot tett, amelyet csak a nők világában útlevéllel rendelkezők értenek, egy mozdulatot, ami egy apróság, de mégis benne van minden, amire csak a titkokat és fájdalmakat ismerő szolidaritás lehet a válasz.

Egyelőre ennyi, illetve még egy mondat:

Lenn a pincékben derékvastagságú csövek zuhannak le ólomzuhatagként, hogy a mérnökök és orvosok minden akarata ebben az idegrendszerben, itt a műtőasztalon öntudatára ébredjen.